Loading...
CSÉNMFMSZÉKTTF

SZÉK programok 2020.

 Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK)

Programjaink időrendbeli részletezése

Helyi, országos és nemzetközi konferenciákon és más szervezésű rendezvényeken mutattuk be „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) programunkat, a tüneti-hőmérőzéses termékenység-tudatos fogamzásszabályozási (TTF) módszert, a tüneti-hőmérőzéses természetes fogamzásszabályozási módszert, az MFM-Projektet, és család-órát tartottunk, illetve részt vettünk rendezvényeken, programokon és szerveztünk rendezvényeket és programokat.

 2020.

Jelentős szakmai rendezvényeken, programokon való részvételünk, vagy támogatók voltunk, vagy szerveztük, vagy a megvalósításában részt vettünk, megbeszélés, konzultáció

  • 2020. január 17-18. Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda – MKPK Családbizottság. Évindító országos családreferensi találkozó – 5 fővel voltunk jelen;
  • 2020. január 18. Budapest, Váci Egyházmegyei EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) CSÉN Projekt szakmai egyeztető megbeszélés Dr. Rézné Vitus Csillával és Dr. Réz Miklóssal – 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. március 5. Budapest, 72 Tanítvány mozgalom Családmunkacsoport találkozó, Bízd Rá Magad honlap ügy – 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. március 6-8. Pannonhalma, 72 Tanítvány mozgalom lelkigyakorlat, 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. július 20. – Budapest, Szalézi Intézmény Fenntartó, Egyeztető megbeszélés Andrásfalvy János SDB tartományfőnökkel és Németh Ádám pedagógiai referenssel a „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés (CSÉN) programunk bevezetéséről a Szalézi Rend nevelési-oktatási intézményeibe, 3 fővel voltunk jelen;
  • 2020. szeptember 15. Kecskemét, Konzultáció Zsámbokiné Enhoffer Éva felnőttképzési referenssel (Kecskeméti Szakképzési Centrum munkatársa) a 2020. szeptember 1-vel hatályba lépett módosított, felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban Fktv.) szakmai  munkánkat érintő kérdéseiről.
  • 2020. szeptember 24. ONLINE alkalom, 72 Tanítvány mozgalom Családmunkacsoport találkozó, Bízd Rá Magad honlap ügy;
  • 2020. szeptember 29. Kecskemét, Szentcsalád Templom és Közösségi Ház, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) Elnökségi ülése és éves Közgyűlése
  • 2020. október 22. ONLINE alkalom, 72 Tanítvány mozgalom Családmunkacsoport találkozó, Bízd Rá Magad honlap ügy;
  • 2020. november 2. ONLINE alkalom, konzultáció a Szalézi Rend pedagógiai referensével, Németh Ádámmal. 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. november 18. ONLINE alkalom, 72 Tanítvány mozgalom Családmunkacsoport találkozó, Bízd Rá Magad honlap ügy; 

Természetes családtervezés (TCST)/ tüneti-hőmérőzéses termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/ tüneti-hőmérőzéses természetes fogamzásszabályozás előadás, óra, tanfolyam, tanácsadás, találkozó és megbeszélések 2020-ban

  • 2020. január 7. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.c – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 39 fő;
  • 2020. január 8. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.d – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. január 10. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C – Családtervezés 1.: Termékenység; 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11. B – Családtervezés 1.: Termékenység; 2 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.e – Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás 3-4. 2 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 35 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.a – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 21. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.c – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 39 fő;
  • 2020. január 22. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.d – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. január 31. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C – Családtervezés 2-3.: fogamzás + védekezési módszerek gyűjtése, természetes fogamzásszabályozási módszerek, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 7. Online alkalom, Termékenység és Tudatosság (TéT) Egyesület működéséről egyeztető megbeszélés (honlap, képzés) 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: összesen 8 fő;
  • 2020. február 7. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.a – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 22. Kiskunfélegyháza, Jegyesoktatás – Családtervezés, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 11 pár (22 fő);
  • 2020. február 28. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11.b: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 28. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.b: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 31 fő;
  • 2020. március 14. Kiskunhalas, Jegyesoktatás – Családtervezés, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 7 pár (14 fő);
  • 2020. május 7. Budapest, Örökimádás Oltáriszentség Templom. Jegyeskurzus: Családtervezés, szexualitás, termékenységre való nyitottság – 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 8 fő; ONLINE alkalom
  • 2020. március 13. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11. B: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. március 13. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C.: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. június 10. Kecskemét, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/természetes fogamzásszabályozás tanfolyam, tanácsadás Résztvevők: 1 pár
  • 2020. június 13. Kecskemét, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/természetes fogamzásszabályozás tanfolyam, tanácsadás Résztvevők: 1 pár
  • 2020. augusztus 18. Kecskemét, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/természetes fogamzásszabályozás, tanácsadás Résztvevők: 1 fő;
  • 2020. szeptember 30. Kecskemét, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/természetes fogamzásszabályozás tanfolyam, tanácsadás Résztvevők: 1 pár
  • 2020. október 13. Kecskemét, Termékenység-Tudatos Team alakuló találkozó: Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. október 22. Online alkalom, Termékenység-Tudatos Team találkozó találkozó: Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. november 4. Online alkalom, Termékenység-Tudatos Team találkozó:     Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. november 13. Online alkalom, Termékenység-Tudatos Team találkozó:    Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. november 25. Online alkalom, Termékenység-Tudatos Team találkozó:   Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. december 2. Online alkalom, Termékenység-Tudatos Team találkozó:       Résztvevők: 4 fő;
  • 2020. december 7. Kecskemét, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF)/természetes fogamzásszabályozás tanfolyam, tanácsadás Résztvevők: 1 pár

Minden CSÉN Módszertani Bemutató keretében: családtervezés, természetes családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás, vagyis természetes fogamzásszabályozás előadások és foglalkozások is megvalósulnak, a jegyes-felkészítések alkalmával is szerepel és a család-órákon is megjelenik ez a témakör.

 238 diák vett részt ebben a Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás témakörben család-órákon, osztályonként 4 órában.

Tanácsadás, tanfolyam – személyes egyeztetés alapján.

SZÉK bemutató és egyéb előadások, „Boldogabb családokért”® CSÉN program bemutató előadások, CSÉN képzések, CSÉN Módszertani Bemutatók, CSÉN továbbképzés, CSÉN szakmai nap, CSÉN mentori nap iskolai kiszállással, CSÉN konzultáció, CSÉN szupermentori találkozó

  • 2020. január 14. Szolnok, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt Iskolai kiszállás CSÉN Teadélután: a kecskeméti és a budapesti CSÉN munkacsoportok vezetésével – 8 fővel voltunk jelen; Résztvevők: 15 fő;
  • 2020. január 16. Budapest, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt Szupermentori találkozó,– 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: 10 fő;
  • 2020. január 23. Budapest, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt Szupermentori találkozó – 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: 10 fő;
  • 2020. január 23. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere – CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért”â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Piarista Iskola résztvevőinek – 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: 1 fő;
  • 2020. január 28. Cegléd, Ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Iskolai kiszállás: Jövőtervezés, bemutató dupla CSÉN foglalkozás megtekintése és módszertani konzultáció – 3 fővel voltunk jelen Résztvevők: 8 fő;
  • 2020. február 1. Kecskemét, Széchenyivárosi Templom és Közösségi Ház: „Boldogabb családokértCsaládi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató a Kecskeméti Megyei Jogú Város támogatásával – 3 fővel voltunk jelen képzőként, Résztvevők: 14 fő;
  • 2020. február 12. Vác, Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola Alapfokú Művészeti Iskola, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Iskolai kiszállás: bemutató család-óra megtekintése: 2. z osztály, Barátság téma és módszertani konzultáció – 3 fővel voltunk jelen Résztvevők: 11 fő;
  • 2020. február 18. Vác, Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, EKIF Váci Egyházmegye: „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató szakmai továbbképzés – mentor CSÉN tanácsadók 8 fő, Résztvevők: 56 fő;
  • 2020. február 19. Vác, Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, EKIF Váci Egyházmegye: „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató szakmai továbbképzés – mentor CSÉN tanácsadók 8 fő, Résztvevők: 56 fő;
  • 2020. február 20. Kecskemét, Szentcsalád Templom és Közösségi Ház. „Boldogabb családokértCsaládi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató a Kecskeméti Megyei Jogú Város támogatásával – 3 fővel voltunk jelen képzőként, Résztvevők: 14 fő;
  • 2020. február 27. Kecskemét, Piarista Általános Iskola, Czollner tér – CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért”â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Piarista Iskola résztvevőinek – 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: 1 fő;
  • 2020. február 27. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere – CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért”â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Piarista Iskola résztvevőinek – 2 fővel voltunk jelen Résztvevők: 1 fő;
  • 2020. március 3. Szolnok, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program CSÉN szakmai nap – 2 fővel voltunk jelen; Résztvevők: 16 fő;
  • 2020. március 4. Vác, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program CSÉN szakmai nap – 2 fővel voltunk jelen; Résztvevők: 34 fő;
  • 2020. március 6. Szécsény, Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, EFOP-3.3.7-17-2017-00033 keretében megvalósuló: CSÉN Kompetenciafejlesztő program Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – mentori nap Iskolai „kiszállással”: tanári mentorálás, módszertani konzultáció – 2 fővel voltunk jelen (hospitálók és konzultáción Résztvevők: 20 fő; CSÉN Kompetenciafejlesztő program diákoknak: bemutató CSÉN foglalkozás megtekintése (7.a) Résztvevő diákok: ? fő;
  • 2020. március 11. Kecskemét, Piarista Általános Iskola, Czollner tér – CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért”â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Piarista Iskola résztvevőinek – 1 fővel voltunk jelen Résztvevők: 1 fő;
  • 2020. május 12. Vác, Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Csapatépítő tréning az EKIF munkatársai számára, 2 fővel voltunk jelen az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője: Dr. Rézné Vitus Csilla és a SZÉK Egyesület szakmai felelőse: Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, Résztvevők: 12 fő;
  • 2020. augusztus 24-25. Kaposvár, Kaposvári Püspökség, „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató 1-2. nap – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 40 fő;
  • 2020. szeptember 3. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. szeptember 16. ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – EKIF vezetőségével havi egyeztető fórum; 2 fővel voltunk jelen, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője)
  • 2020. szeptember 28-29. ONLINE CSÉN konzultációk a „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató keretében, a személyes jelenléttel tervezett képzés elmaradásából fakadó nehézségek enyhítésére a képzést Kaposváron augusztusban megkezdő résztvevők számára. 2 fővel voltunk jelen.
  • 2020. október 1. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. október 6. ONLINE közös CSÉN szakmai konzultáció a Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program keretében a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője) és a Dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola igazgatójával és igazgató helyettesével – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 2 fő
  • 2020. október 14. ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – EKIF vezetőségével havi egyeztető fórum; 2 fővel voltunk jelen, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője)
  • 2020. október 15. Szolnok, Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, EFOP-3.3.7-17-2017-00033 keretében megvalósuló: CSÉN Kompetenciafejlesztő program Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – mentori nap Iskolai „kiszállással”: tanári mentorálás, módszertani konzultáció – 5 fővel voltunk jelen, konzultáción Résztvevők: 10 fő;
  • 2020. október 15. ONLINE alkalom, Szécsény, Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, EFOP-3.3.7-17-2017-00033 keretében megvalósuló: CSÉN kompetenciafejlesztő program – videóra rögzített bemutató CSÉN foglalkozás lejátszása POK-os kollégáknak, és a közös megtekintés után konzultáció.
  • 2020. október 19. ONLINE alkalom Cegléd, Ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – mentori nap Iskolai „kiszállással” videókonferencia formájában: Jövőtervezés és módszertani konzultáció – 2 fővel voltunk jelen Résztvevők: 15 fő;
  • 2020. október 20. ONLINE alkalom, Kaposvári CSÉN magcsapattal online konzultáció, stratégia tervezés 1. alkalom – 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. október 21. Szécsény, Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, EFOP-3.3.7-17-2017-00033 keretében megvalósuló: CSÉN Kompetenciafejlesztő program Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – mentori nap Iskolai „kiszállással” tanári mentorálás, módszertani konzultáció – 5 fővel voltunk jelen, konzultáción Résztvevők: 22 fő;
  • 2020. november 4. ONLINE alkalom, Kaposvári CSÉN magcsapattal online konzultáció, stratégia tervezés 2. alkalom – 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. november 5. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. november 10. ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program képviselete videókonferencia formájában megtartott, és a Váci EKIF által szervezett regionális igazgatói értekezleten; témánk: a 60 órás akkreditált CSÉN Módszertani Alapképzés és 60 órás akkreditált CSÉN Módszertani Gyakorlati képzés megvalósítása, a COVID 19 járvány adta helyzetben, valószínűleg ONLINE formában; és együttgondolkodás a CSÉN Mentorprogram hosszú távú működésének megtervezése kapcsán, a CSÉN ügyében való felelős közös tervezés céljából. – 2 fővel voltunk, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője) Résztvevők: a Váci Egyházmegye Váci EKIF által fenntartott intézményeinek északi régiójában tevékenykedő intézményvezetői és helyettesei.
  • 2020. november 11. ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – EKIF vezetőségével havi egyeztető fórum; 2 fővel voltunk jelen, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője)
  • 2020. november 12. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. november 17. ONLINE alkalom, Kaposvári CSÉN magcsapattal online konzultáció, stratégia tervezés 3. alkalom – 2 fővel voltunk jelen;
  • 2020. november 17. . ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program képviselete videókonferencia formájában megtartott, és a Váci EKIF által szervezett regionális igazgatói értekezleten; témánk: a 60 órás akkreditált CSÉN Módszertani Alapképzés és 60 órás akkreditált CSÉN Módszertani Gyakorlati képzés megvalósítása, a COVID 19 járvány adta helyzetben, valószínűleg ONLINE formában; és együttgondolkodás a CSÉN Mentorprogram hosszú távú működésének megtervezése kapcsán, a CSÉN ügyében való felelős közös tervezés céljából. – 2 fővel voltunk, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője) Résztvevők: a Váci Egyházmegye Váci EKIF által fenntartott intézményeinek közép és déli régiójában tevékenykedő intézményvezetői és helyettesei.
  • 2020. november 19. ONLINE CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Kodály Iskolás résztvevőinek – – 3 fővel voltunk jelen Résztvevők: 2 fő;
  • 2020. november 19. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. november 20. ONLINE alkalom, Tiszajenő, Szent István Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – mentori nap iskolai „kiszállással” videókonferencia formájában:módszertani konzultáció – 2 fővel voltunk jelen; Résztvevők: 3 fő,
  • 2020. november 23. ONLINE „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés CSÉN Módszertani Bemutató a CSÉN képzésünket augusztusban megkezdő résztvevők számára, szerelem, szexualitás témában 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 7 fő.
  • 2020. november 24. ONLINE CSÉN konzultáció a „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) program Módszertani Bemutató keretében a képzést Kaposváron augusztusban megkezdő résztvevők számára. 2 fővel voltunk jelen.
  • 2020. november 26. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. november 30. ONLINE alkalom, Kocsér, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gábor Áron Tagiskolája Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program  – mentori nap iskolai „kiszállással” videókonferencia formájában: módszertani konzultáció – 2 fővel voltunk jelen; Résztvevők: 3 fő,
  • 2020. december 3. ONLINE CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Kodály Iskolás résztvevőinek – – 2 fővel voltunk jelen Résztvevők: 3 fő;
  • 2020. december 3. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. december 4. ONLINE CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Piarista Iskolás résztvevőinek – – 3 fővel voltunk jelen Résztvevők: 5 fő;
  • 2020. december 9. ONLINE alkalom – Váci Egyházmegyei EKIF CSÉN Projekt „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés (CSÉN) program – EKIF vezetőségével havi egyeztető fórum; 2 fővel voltunk jelen, a CSÉN program szakmai felelőse (SZÉK Egyesület szakmai felelőse) és a program projektmenedzsere (Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője)
  • 2020. december 10. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő
  • 2020. december 17. ONLINE CSÉN mentorálás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával a „Boldogabb családokért” â Családi Életre Nevelés (CSÉN) Módszertani Bemutató II. Kodály Iskolás résztvevőinek – – 2 fővel voltunk jelen Résztvevők: 3 fő;
  • 2020. december 17. ONLINE közös CSÉN szakmai nap a SZÉK Egyesület és az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársainak – 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők összesen: 12 fő

Család-óra (eseti és tábor, ifi hittan, lelkinap)

 

  • 2020. január 7. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.c – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 39 fő;
  • 2020. január 8. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.d – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. január 10. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C – Családtervezés 1.: Termékenység; 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11. B – Családtervezés 1.: Termékenység; 2 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.e – Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás 3-4. 2 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 35 fő;
  • 2020. január 17. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.a – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 1-2. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. január 21. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.c – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 39 fő;
  • 2020. január 22. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.d – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. január 23. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 4. A (1-6. óra) 10 fő;
  • 2020. január24. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 4. B (1-6. óra) 9 fő;
  • 2020. január 31. Kecskemét, Piarista Általános Iskola. Czollner tér, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 8. a.: Bemutatkozás, kamaszkor. 2 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 24 fő;
  • 2020. január 31. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C – Családtervezés 2-3.: fogamzás + védekezési módszerek gyűjtése, természetes fogamzásszabályozási módszerek, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 3. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 10. B: Bemutatkozás 2 fővel voltunk jelen, egyik szakember CSÉN képzettünk Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. február 3. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 8.F (1-2. óra) 21 fő; 9.A (3-4. óra) 27 fő; 11. A (5-6. óra) 30 fő; 10. D (7-8. óra) 25 fő;
  • 2020. február 4. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 11.B (1-2. óra) 12 fő; 9.B (3-4. óra) 18 fő; 9.D (5-6. óra) 31 fő; 9.AJTP (7-8. óra) 26 fő;
  • 2020. február 7. Kecskemét, Református Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.a – Családtervezés, termékenységtudatos fogamzásszabályozás 3-4. 1 fővel voltunk jelen, Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 14. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 9. B: Bemutatkozás 2 fővel voltunk jelen, egyik szakember CSÉN képzettünk Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. február 18. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 9. Kny (1-2. óra) 12 fő; 9. Ny (3-4. óra) 31 fő; 10. A (5-6. óra) 23 fő; 10. B (7-8. óra) 18 fő;
  • 2020. február 19. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 10. N (1-2. óra) 13 fő; 9. N (3-4. óra) 11 fő; 11. N (5-6. óra) 11 fő; 11. D (7-8. óra) 25 fő;
  • 2020. február 25. Kecskemét, Piarista Általános Iskola, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 8. b: 2 fővel voltunk jelen Résztvevő diákok: 21 fő;
  • 2020. február 25. Kecskemét, Református Általános Iskola, Szülői est fiús felvilágosító család-órához – csak fiús szülők – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 20 fő;
  • 2020. február 28. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11.b: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. február 28. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12.b: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 31 fő;
  • 2020. február 28. Kondoros, Kondorosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program 6. A. osztály, fiús felvilágosító család-óra tartása 1-6. óra – 2 fővel vettünk részt Résztvevő diákok: 17 fő;
  • 2020. március 2. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Piaristák tere Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 10. B: Barátság, 2 fővel voltunk jelen, egyik szakember CSÉN képzettünk, Résztvevő diákok: 34 fő;
  • 2020. március 5. Kecskemét, Piarista Általános Iskola, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 8.c (új osztály): Bemutatkozás, szerelem bevezető; 2 fővel voltunk jelen, egyik szakember CSÉN képzettünk Résztvevő diákok: 23 fő;
  • 2020. március 6. Kondoros, Kondorosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program 8. b.osztály, fiús felvilágosító család-óra tartása 1-7. óra – 2 fővel vettünk részt Résztvevő diákok: 19 fő;
  • 2020. március 9. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 9. F (1-2. óra) 23 fő; 7. F (3-4. óra) 20 fő; 11. A (5-6. óra) 26 fő; 10. D (7-8. óra) 26 fő;
  • 2020. március 10. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása: Résztvevő diákok: 10. A (1-2. óra) 22 fő; 8. F (3-4. óra) 22 fő; 11. B (5-6. óra) 12 fő; 9. AJTP (7-8. óra) 23 fő;
  • 2020. március 12. Kecskemét, Piarista Általános Iskola, Boldogabb családokért iskolai program dupla család-óra tartása 8. a: 2 fővel voltunk jelen, egyik szakember CSÉN képzettünk, Résztvevő diákok: 24 fő;
  • 2020. március 13. Kondoros, Kondorosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Boldogabb családokért iskolai program 7. a osztály, fiús felvilágosító család-óra tartása 1-7. óra – 2 fővel vettünk részt Résztvevő diákok: 14 fő;
  • 2020. március 13. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 11. B: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;
  • 2020. március 13. Kecskemét, Piarista Gimnázium, Boldogabb családokért iskolai program család-óra tartása 12. C.: Családtervezés, termékenység-tudatos fogamzásszabályozás Résztvevő diákok: 33 fő;

Párkapcsolati- és jegyes-felkészítés, házasságra való felkészítés, ezekben a témakörökben előadás, tapasztalatcsere, képzés

  • 2020. február 22. Kiskunfélegyháza, Jegyesoktatás – Családtervezés, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 11 pár (22 fő);
  • 2020. március 14. Kiskunhalas, Jegyesoktatás – Családtervezés, Termékenység-tudatos fogamzásszabályozás, 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 7 pár (14 fő);
  • 2020. május 7. Budapest, Örökimádás Oltáriszentség Templom. Jegyeskurzus: Családtervezés, szexualitás, termékenységre való nyitottság – 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 8 fő ; ONLINE alkalom

MFM Projekt Ciklus-show program: Ciklus-show foglalkozások, Szülői bemutatók és felnőtteknek bemutatók a SZÉK Egyesület szervezésében

  • 2020. január 23. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Ciklus-show szexuális felvilágosítás 10-14 éves lányok számára – 1 fővel vettünk részt Résztvevő lányok: 8 fő;
  • 2020. január 23. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Szülői tájékoztató családi életre neveléssel kapcsolatban – 1 fővel vettünk részt Résztvevő felnőttek: 10 fő;
  • 2020. január 24. Mezőberény, Mezőberènyi Petőfi Sándor Evangèlikus Általános Iskola, Gimnázium ès Kollègium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Ciklus-show szexuális felvilágosítás 10-14 éves lányok számára – 1 fővel vettünk részt Résztvevő lányok: 14 fő;
  • 2020. február 7. Kondoros, Kondorosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Ciklus-show szexuális felvilágosítás 10-14 éves lányok számára – 1 fővel vettünk részt Résztvevő lányok: 11 fő;
  • 2020. február 21. Kondoros, Kondorosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. EFOP-1.5.3-16-2017-00097 – Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek. Ciklus-show szexuális felvilágosítás 10-14 éves lányok számára – 1 fővel vettünk részt Résztvevő lányok: 9 fő;
  • 2020. február 25. Kecskemét, Református Általános Iskola, Szülői est, Ciklus-showhoz – csak lányos szülők – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 32 fő;
  • 2020. február 28. Kecskemét, Kodály Iskola, Szülői est, Ciklus-showhoz – csak lányos szülők – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 10 fő;
  • 2020. február 29. Kecskemét, Kodály Iskola – Ciklus-show 5. osztályos lányoknak – 2 fővel vettünk részt, Résztvevő lányok: 13 fő;
  • 2020. március 9. Kecskemét, Kodály Iskola, Szülői est, Ciklus-showhoz – csak lányos szülők – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 14 fő;
  • 2020. március 10. Kecskemét, Kodály Iskola – Ciklus-show 5. osztályos lányoknak – 2 fővel vettünk részt Résztvevő lányok: 14 fő;
  • 2020. június 15. Kecskemét, ARANYLIGET Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI, Szülői est, Ciklus-showhoz – csak lányos szülők – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 16 fő;
  • 2020. június 16. Kecskemét, ARANYLIGET Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI – Ciklus-show lányoknak – 1 fővel vettünk részt, Résztvevő lányok: 12 fő;
  • 2020. szeptember 25. Veresegyház, Veresegyházi Katolikus Gimnázium Ciklus-show lányoknak – 1 fővel vettünk részt, Résztvevő lányok: 20 fő;
  • 2020. október 16. Kecskemét, Petőfi Sándor Református Gyakorló Ált.Isk. Szülői est, Ciklus-showhoz – 1 fővel vettünk részt, Résztvevők: 7 fő;
  • 2020. október 19. Kecskemét, Petőfi Sándor Református Gyakorló Ált.Isk. – Ciklus-show lányoknak – 1 fővel vettünk részt, Résztvevő lányok: 12 fő;

Pure –you are called program – Megvalósítója a Misszió a teljes értékű felnőttségért Alapítvány

Kecskemét Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesületünk részvétele a programban:

Győr mellett Kecskeméten indult el először vidéken a Pure Fashion program Illés-Tóth Orsolya megyei koordinátor és a SZÉK Egyesület közreműködésével 2014-ben. A SZÉK Egyesület részéről delegált munkatárs: Mészáros Krisztina.

Egyre szorosabbra fonódott az évek alatt az együttműködés a Pure program – melyet most a Misszió a teljes értékű felnőttségért Alapítvány valósít meg- és a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület között.

Kalánné Hortobágyi Krisztina Budapesten elvégezte a Pure Fashion 2 éves képzést, majd benevezett a koordinátorképzésbe. Önkéntes koordinátorként aktívan részt vesz az alapítvány munkájában.

A 2016-tól a lányok képzésébe beiktatott Életvédelem alkalmak megtartását biztosítjuk:

Hortobágyi Krisztina és Hortobágyiné Nagy Ágnes munkatársak közreműködésével.

2018-tól a Pure Apa-lánya nap egyik megvalósítója Hortobágyi Tibor és Hortobágyiné Nagy Ágnes.

Hortobágyiné Nagy Ágnes – SZÉK Egyesület szakmai felelőse 2018 októberétől tagja a 4 fős kuratóriumnak

  •  2020. január 11. Budapest, Anya-lánya délután! 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 14 pár anya-lánya, 5 szervező, összesen 33 fő;
  •  2020. január 17. Budapest, Anya-lánya délután! 1 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 5 pár anya-lánya, 4 szervező, összesen 14 fő;
  • 2020. február 21. Budapest, Pure Apa-lánya délután, 2 fővel voltunk jelen, Résztvevők: 6 pár apa-lánya, 3 szervező, összesen 15 fő;
  •  2020. június 11. Budapest, Pure Alapítvány Kuratóriumi ülés – 1 fővel voltunk jelen;